A paraszti konyha borsa

A XVIII. század étkezési kultúrájában döntő változást idézett elő az amerikai élelemnövények megjelenése. Azok ugyan nehezen honosodtak meg, lassan mégis beépültek a kor étkezési szokásaiba. A napraforgó első nyoma 1753-ban bukkant fel: egy kéziratos szakácskönyv nyújtott útmutatást ahhoz, hogyan kell belőle olajat készíteni. A burgonya Magyarországon az 1770-es években honosodott meg, s bár szakácskönyvi megjelenése ekkor még váratott magára, már egyre gyakrabban fogyasztották. A paradicsom Bécsből került hozzánk, s a fogadtatása nem volt túlságosan barátságos. Csapó József botanikus, Debrecen város főorvosa 1775-ben így vélekedett róla: „...nem tanácsos fogyasztani, mert az ember eszét megcsonkítja.”
A kukorica eleinte kerti dísznövény volt, és nálunk csak a XVIII. században vált élelemnövénnyé. A kukoricalisztből készült jellegzetes édes sütemény, a málé nagy népszerűségre tett szert. Becses főzeléknövényünk lett a bab; ezt Pozsony környékén termesztették először. Az új amerikai babfajták népies elnevezése a paszuly, illetve a fuszulyka lett. Megjelent az új fűszer, a paprika is. Térhódítása különösen a paraszti háztartásokban volt fölöttébb fontos, a még mindig drága bors ellenében. A főzelékek (és az arra használható növények) száma és fontossága megnövekedett; újdonság volt a tök, bár a káposzta változatlanul uralta a magyar gyomrokat.
A salátákat már egyre ritkábban édesítették. A receptekben sorakozó hozzávalók azt is mutatják, hogy sokféle illatos növényt ismert a barokk konyha. Általánosan használt hazai ízesítő növény volt a petrezselyem, ezenkívül köménymagot, ánizst, tormát, laput, cikóriát, galambbegyet, komlóhajtást, turbolyát és zsályát használtak. Az ételek illatosítására szolgált a rózsavíz.
Az ételek elkészítéséhez állati zsiradékot még nem használtak, legföljebb szalonnát sütöttek ételeikre, feltétként. Vajjal és olajjal főztek, bennük lisztet pirítottak ételeikhez és mártásaikhoz: a rántás a XVIII. század találmánya.