Minden bizonnyal nagyon régi magyar étel. Talán már ették a honfoglalás korában is. Pásztorok tápláléka volt egykor, mint neve is mutatja. A foglalkozás szava Árpádkori, jellegzetes, róluk elnevezett étel jóval későbbi. A 18. század második felétől, a falusi konyha közvetítésével lett mindennapossá. Először minden magyar háztartásban ették és kínálták, - de nem sokkal később a reformkorra már az iparszerű vendéglátás is étlapra, menűlapra tette. Rövidesen belekerült a szakácskönyvek ajánlataiba is. Történetével sokan foglalkoztak. Sokfélét elmondtak eredetéről, elterjedéséről, fortélyairól. A legtöbbet és leghitelesebbet a gasztronómia történetének 1993-ban elhunyt neves krónikása, Gundel Imre és a pécsi egyetem jeles néprajzos professzor-asszonya, dr. Kisbán Eszter tollából ismerjük.

Mindketten hangsúlyozták, hogy népszerűségét, konyhai és terített asztali divatját a nemzeti öntudatunk fejlődésének köszönheti ez a neves étel. A 18. század közepétől főleg az elnémetesedési politika elleni tiltakozás egyik sajátos eszköze volt minden, ami magyar. Legyen az irodalom, zene, tánc, viselet, szokás, étel vagy ital. Fölkapták, népszerűsítették, favorizálták. Így történt a gulyás étellel, mára elterjedt nevén a gulyással is. Ugyan első ételleírásait már a 18. század első harmadából ismerjük, de maga a kifejezés, hogy gulyás-hús, csak 1787-ből maradt ránk. A fentebb említett rövid változat, a gulyás, pedig jóval későbbi. Önálló szóként a múlt század közepétől válik általánossá. A gulyás dicsősége a töltött káposztával, burgonyás és paprikás ételekkel együtt kezdődik. Nagyjából egy időre tehető. Sok bennük a közös történeti és különlegességi vonás is. Mindegyike jellegzetes eledelként jelentkezik. Külföldről hozzánk látogató utazók, tehát már a legkorábbi idegenforgalom is felfedezi és ismerteti, mint magyar specialitásokat. Általánossá válásuk után külföldön is utánozzák, és magyaros ételekként kerülnek náluk kínálatba. Szinte megszámlálhatatlan variációjuk van. Nem utolsó sorban sokan és sok helyen büszkélkednek avval, hogy ők készítik a legjobban. Övék az igazi, az eredeti és a történeti specialitás…

Említsünk néhány érdekességet: 1804-ben Szirmay Antal verses, Hungaria in parabolis .. c. szatirikus munkájában apróra vagdalt fiatal marha húsából készített, hagymás-borsos és ánizzsal ízesített, bográcsban készült ételnek írja le. Első receptajánlatát egy miskolci orvosdoktor lányának „Módjai a krumpliból készült ételeknek” c. összeállításában olvashatjuk, mely 1816-18-ban íródott. Nyolc évvel későbbi, egy kassai receptkönyvben olvasható első ajánlása. Majd egyik nagyon korai, az un. Nyíregyházi étlapunkon már szerepel a vendégeknek kínálva, paprikás húsként. Az viszont nem derül ki, hogy pörkölt-e vagy gulyás, amit a derék „traktéros” a „tariffá”-jában feltüntetett. Mert hogy a pörkölt paprikás karrier kezdete nálunk ugyancsak a múlt század első harmadára tehető!

S most néhány szó az ismeretünkben, a kínálatban / és az elnevezésben / megszámlálhatatlan gulyásokról általában: Az eredeti pásztorétel leírását érdemes szó szerint idéznünk 1790-ből

Gvadányi József ”Peleskei nótárius”-ának hortobágyi jelenetéből:

Míg a’ lovam fűbe kötöttem pányvára,
Akasztott egy bográts húst a’ szolga fára
Meg borsolta, ’s veres hagymát metszett arra,
Kért: hogy a’ míg meg fő, üljek a’ szalmára.

Egy szép fejér tzipót, ollyat mint kalátsat,
Tett a’ bundájára. Fogta a’ bográtsot,
Egy jó rázást tévén, de illyent ki látott?
Magamnak is szemem meredt volt, ’s szám tátott.

Mert az egy rázással, melly hús volt fenekén,
Egybe felül’ esett, vala a’ tetején.
Egy darabotska is földre le nem esvén,
Tsudálkoznom kellett a’ gulyásnak tettén.

A’ melly hús felülről esett az allyára,
Nyers vala egészlen, alig érte pára:
A’ felső melly esett ennek a’ hátára,
Jól meg főtt, úgy tetszett, hogy nézek rázsásra.

Mondá gulyás, Uram! Immár lehet enni,
Ezen pásztor étel tetszésére kenni
Fog reménylem, azért abból tessék venni,
Itt van a’ tzipó is, az is meg kell szelni.

Jobb ízűt éltemben én ennél nem ettem,
Sokat evén abból majd meg betegedtem,
Azért a’ kulatsot kápáról le vettem,
Ezen jó szakátstsal kiüresítettem.

Ma sem tudunk jobbat mondani az igazi gulyásról.

Amit az iparszerű vendéglátás készít, annak összetevőit bárki megtalálhatja a szakmában etalonként használt Venesz József – Turós Emil : ”Egységes vendéglátó receptkönyv és konyhatechnológia” c. munkájában, - miszerint kell hozzá a marha színhús mellett maghatározott mennyiségű zsiradék, vöröshagyma, fokhagyma, paprika, só, köménymag, paradicsom, burgonya és csipetke. Főzhetik bográcsban és fazékban, lábosban egyaránt.

Közmegállapodás a háztartásban és vendéglátásban egyaránt, hogy kemény marhahúsból kell készíteni és az igazit csakis bográcsban. Így az un. mágnás-gulyás, melyhez bélszínt ajánlanak, már inkább pörköltszerű készítmény. A Székely-gulyás is csak nevében az. Története egy pesti vendéglőhöz és Petőfi korához kötődik. ”Szerzője” egy Székely nevű vármegyei tisztviselő. Az étel históriáját annak idején Rexa Dezső jeles történész írta meg: a kinyomott savanyú káposztával tejfölösen, paprikásan készített étel vendéglői költemény. Sem felmenői, sem lemenői rokonságban nincs a gulyással. Ebből az igazi nem is láthat bográcsot! Ugyanígy ugyan gulyás nevű az Eszterházyról és Pálfyról elnevezett, de főleg külföldön dívott és dívik mindmáig. Elsősorban német, de inkább osztrák területen…

Van azután egy sor különlegesség is. Így a csángó gulyás, savanyú káposztával, rizzsel és tejföllel. A kolozsvári, amit fejes káposztával készítenek. A szegedi, vagy inkább alföldi néven ismert vegyes zöldséggel, a szerb kelkáposztával ajánlott. A csikós gulyásba csipetke helyett metélt-tészta kívántatik. Másutt csusza-tészta kerül bele. Jellegzetes városi kitalálás az un. ”Fiáker-gulyás”, melyhez kockázott ecetes uborka, karikára vágott teavirsli kívántatik és pörköltes ízűre kell készíteni. És hogy a nevet is cifrázzuk, régik és újabbak között akad sörgulyás, babgulyás, betyárgulyás. És Tenkes-gulyás, Likócsi-gulyás napjainkban. A hamis gulyásról és hadi-gulyásról meg ne is beszéljünk.

Forrás:magyargulyas.hu