XANTHOMONASZOS BAKTERIÓZIS

A baktériumos levél- és termésfoltosság (Xanthomonas juglandis) a diótermést komolyan veszélyezteti, hűvös, csapadékos tavaszú években. Szükség esetén az ökológiai gazdálkodásban felhasználható réztartalmú készítményekkel kell permetezni, rügyfakadástól júniusig terjedő időben 10-14 naponként, súlyos fertőzésnél 7-10 naponként. Ez a hagyományos eljárás is, bár hagyományosan a baktérium réz-rezisztenciája miatt egyre inkább szerves gombaölőszerekre is rákapnak.

Javasolják, hogy a télen is a fán maradt diókopáncsot le kell verni a fáról. Amellett, hogy ez a javaslat üzemi méretekben nem valósítható meg, az eredményessége is kérdéses, mert - mint tudjuk - a baktérium a fa minden részén áttelel, sőt, a lehullott leveleken is. Mindenesetre csökkenthetjük a fertőzési forrást, ha nemcsak a lehullott leveleket távolítjuk el a diófák alól tavaszra, hanem a fertőzött vesszőket is lemetsszük, elégetjük.

Sok munka, amit nem fizet meg senki, és akkor még ott van az egész diófa, amelynek minden része fertőzési forrást jelent tavasszal. A rügyektől a kéregig.

De létezik bio-védekezés is a baktérium ellen.

Mint korábban mondottam, az az ökológiai szemléletű növényvédelem, ha a károsítók ellen más élőlényeket vetünk be. A legkézenfekvőbb, ha a diófa károsítói ellen magát a diófát vetjük be. Ez úgy lehetséges, hogy olyan diófajtát, típust választunk telepítésre, amelyik a betegségeknek, kártevőknek ellenáll. Ismeretes, hogy az elismert, termesztésbe vont diófajták között igen nagy különbségek vannak például a xanthomonaszos bakteriózissal szembeni ellenállóságban. Tanulmányozzuk tehát a diófajták leírását, és a betegségnek ellenálló fajtát telepítsünk, ha ökológiai szemléletűek vagyunk.

Ez így nagyon szép. A bökkenő csak ott van, hogy - egyéb okok miatt - szerintem is csak a magyar éghajlat alatt szelektált, nemesített diófajták jöhetnek Magyarországon számításba, amelyekből a három régebbit és az öt újabbat összeszámolva is csak nyolc van. És egyikre sem jellemző a baktérium-rezisztencia.

Tehát szép dolog, ha egy biokulturális szakcikkben azt olvassuk, hogy "az egyik döntő, növényvédelmet segítő szempont a fajtaválasztás", ha nincs olyan fajta, amit választhatnánk. És nincs is olyan hazai szakember, aki baktériumellenálló diófajtát tudna nekünk ajánlani.

Az elmondottakhoz egy kis illusztráció.

Olasz kutatók (Tamponi és Donati) vizsgálták egy sor diófajta baktérium-fogékonyságát, olasz, campaniai viszonyok között. Campania - mint tudjuk - nem az a kimondott nedves, párás éghajlatú vidék, ami alatt a xanthomonasz el szokott hatalmasodni. A vizsgálat módszerébe ne menjünk mélyen bele, elég annyi, hogy a vizsgált diófajtákról szedtek 200-200 szem diót, és ennek arányában állapították meg a termés-fertőzöttség százalékát, amit a következőknek találtak:

Hogy mi ebből a tanulság?

A vezető olasz fajta, a Sorrento és az olasz földön is jól díszlő francia diók átütő sikere. (Istenem, hazai pálya, hazai bíró!) És az idegen diók csapnivalóan rossz szereplése.

Nem baj, remélem, egyszer lesz még visszavágó is, amikor hazai földön tesztelhetjük a legjobb olasz és francia diófajtákat! Mert ne feledjük, a dió röghöz kötött növény, egy adott fajta életképessége - és ellenállóképessége - hazai viszonyok között a legjobb.

Csak mellékesen jegyzem meg, hogy saját tapasztalatom szerint a három magyar alapfajta közül az M-10 a legfogékonyabb a bakteriózisra, de rögtön utána következik a T-83, és bizony, egy jellemzően baktériumos évben az A-117 se mentes.

Úgyhogy, azt javaslom, tisztelt Kollégám, hogy a fajtaválasztás során részesítsük továbbra is előnyben a hazai diónemesítés során már kipróbált hazai diófajtákat, és ha lehet, védekezzünk a baktérium ellen ökológiai módon. Ha pedig nem lehet, vessük be az ökológiai gazdálkodásban is engedélyezett vegyszereket.

A dió xanthomonaszos baktériumfertőzése ellen biológiai módon például a baktériumot fogyasztó vírusokkal, bakteriofágokkal lehet védekezni. Persze ez csak egy elméleti lehetőség, mert tudomásom szerint Magyarországon még nem kapható bakteriofág-készítmény. Sőt, még egyetlen szakembertől se hallottam, vagy olvastam erről, de külföldön - igaz, nagyon távol, Új-Zélandon - már kidolgozták ezt a módszert.

Az előzményekhez tartozik, hogy a bakteriofágokat már száz éve ismerik. Kísérletezni először a Szovjetunióban, Tbilisziben kezdtek velük, a növények baktériumos betegségeinek leküzdésére. A témával Amerikában is, legújabban pedig Új-Zélandon foglalkoztak, az összes növényi baktérium közül a dió xanthomonaszos betegsége elleni védekezés került legközelebb a gyakorlati alkalmazáshoz. Bakteriofág vírusokat a környezetből könnyen tudnak izolálni.

A bakteriofágok eredményesen pusztítják a baktériumokat, feltéve, ha életképes állapotban a baktériumhoz férnek. A kutatók eredményei szerint a bakteriofágos permetezés a kibomló diórügyet érő tízezernyi baktérium 99 %-át elpusztítja. De sajnos élő szervezeten kívül a vírusok nagyon halandók. Ártalmas számukra a hőingadozás, a vegyszerek, de leginkább a napfény. Tehát nappal nem lehet kipermetezni, csak éjjel.

És sajnos, a bakteriofágos védekezésnél is probléma a diórügyek elnyújtott fakadása, vagyis ez is csak akkor hatásos, ha rövid idő alatt 3-4 permetezést végzünk.

Ez pedig nagyon drága. A baktériumos levél- és terméskár nem szokott olyan nagy lenni, ami indokolná négy bakteriofágos éjszakai permetezés költségét. A készítmény is drágább, mint a réz.

Ha diósunkban ökológiai gazdálkodást folytatunk, és nem szabad sztreptomicint permeteznünk, sőt a réztartalmú szerektől is el vagyunk tiltva (mint pl. 2002-ben), akkor is meg kellene gondolnunk a bakteriofág alkalmazását, ha kapható lenne. Előbb olyan dióvevőt kell keresnünk, aki vállalja, hogy a többletköltséggel megnövelt áron is megveszi biotermékünket. Ilyen vevőről jelenleg nem tudok.

Tisztelt Kollégám, ha Ön fogékony az ökológiára, van egy jó hírem az Ön számára. A dió baktériumos, xanthomonaszos betegsége ellen másik, ökológiai védekezés is létezik, amikor a baktérium ellen másik baktériumot vetnek be, nevesítve a Bacillus subtilist. Serenade nevű készítményben forgalmazzák, és Amerikában már engedélyezték is a biotermesztés számára.

Az a leghatásosabb, ha a még meg nem támadott, egészséges diólevélre permetezzük, és amikor a xanthomonasz a levélre kerül, megeszi. De akkor is hat, ha a xanthomonasz már a levélen van, és tömlőt fejleszt, akkor a tömlőjét is képes megenni.

Tisztelt, az ökológiára fogékony Kollégám, az előbbinél is jobb hírem van az Ön számára. A Xanthomonasz ellen a diófa vegyi fegyvere, a juglon is alkalmazható.

Hogy ne legyek szerény, mondhatnám, hogy a gondolat nekem is eszembejutott, de már későn. Hét évvel korábban már ezirányú kísérletet végzett Anita Solar szlovén kutatónő. Diólevélből kivont juglonból készült permetezőszert talált hatékonynak a Xanthomonasz ellen. A juglon baktériumölő hatása közismert, a diófát ismerő összes nép népi gyógyászatában alkalmazták a diófa kivonatait baktériumos betegségek ellen.

A diófa a saját védelméhez is megtermeli a hatóanyagot.