Ez a hagyományos, tiszaháti diótermő táj művelésének technológiája, tökéletesen biológiai művelés. A fűtermést lekaszálva tehenekkel hasznosították.

A természetben a vadon nőtt diófák alatt különböző növények nőnek, legtöbbször fűfélék. Kertekben, szőlők, szántók végében is fű van alatta. És milyen szép nagy diófák nőnek füves területen!

A dióültetvény területén létesített - magától létesülő - gyep között nagyon hasznosak a gyepkultúrába illeszkedő pillangósvirágú növények - vörös- és fehérhere, gomborka, szarvaskerep, kisebb növésű bükkönyfélék, stb. Ezek a fűvel együtt jól tűrik a kaszálást, és nitrogénben gazdagítják a talajt.

A fűfélékkel együtt a termőhelyre természetesen is jellemző ökoszisztémát hozzák létre, mindazokkal az élőlényekkel, - baktériumoktól kezdve a rovarokig, - amelyek így megtalálják életfeltételeiket. Biológiai sokféleség alakul ki a területen, cáfolva azt a véleményt, hogy a diófa nem tűr meg más élőlényeket a közelében.

Gyepesített talajfelszín télen:

És a füves-herés keveréknövényzetnek a diófa számára jóhatású prevenciós hatása is van, a füves-herés keverék - kanadai idézet szerint - "elveszi a kedvét" a diófa gyökerét károsító nematódának, a Pratylenchus vulnus-nak attól, hogy a területen megtelepedjen.

Természetes úton kialakult vörösherés-füves keverék egy erdélyi diósban:

Mint azt valamennyien saját tapasztalatunkból tudjuk, nincsenek csodaszerek. A dióskert talajának füvesítése sem az. Hátránya is van, egyes kártevők - cserebogár, pocok, stb. - megtelepedését segíti a gyep. De jelentősebb ennél, hogy a füvek - főleg az első gyepes években eluralkodó tarackok - vizet vonnak el a diófák gyökere elől. Nálunk, ahol amúgy sincs meg a diófák által minimálisan igényelt 800-1000 mm tenyészidőszaki csapadék, a gyep vízfelhasználása visszaveti a diófák fejlődését. Úgy is fogalmazhatunk, hogy gyepesíteni csak öntözött dióskertben szabad.

Csiperkegomba gyepesített dióskertben:

A pillangósok elterjedését magvetéssel magunk is elősegíthetjük, ha valahonnan véletlen hozzájutunk az apróbb pillangósok magvaihoz. De egyre ügyeljünk: Lucernát nem szabad a diósba telepíteni! A lucernának mély gyökérzete van, szárazságra hajló éghajlatunk alatt gyökérrendszere konkurrál a diófa gyökerével, és elszívja a dió elől a diónak is nagyon szükséges vizet. A lucerna másik káros hatására az újtelepítésű diósban kanadaiak hívták fel a figyelmet: A lucerna levélbolhái a dió levelét is károsítják.

Igaz, a diófa se marad adós, a leveléből kimosódó, valamint a gyökeréből kibocsátott juglonra a lucerna különösen érzékeny, tehát kölcsönösen ártanak egymásnak. És kölcsönösen fertőzhetik is egymást, hiszen a lucerna gyökerét ugyanúgy fertőzi a rozellíniás gyökérpenész, mint a diófáét. Egymás közelében a gyökérpenészt is elkaphatják egymástól, ami a talajban terjed.

A talajművelő eszközökkel gyommentesen tartott dióültetvénnyel szemben a gyepesített felületű dióskert felel meg a környezetkímélő talajművelés követelményeinek.

Gyepesítés = környezetkímélés.

Gyepes területen a talajművelés nem okoz talajszerkezet-rombolást, hanem a fűfélék gyökérzete kellően levegőző, szellős, morzsás talajszerkezetet alakít ki.

Dombos területen nincs talajpusztulás, erózió.

Gépi diószüret esetén a rázás, felszedés erő- és munkagépei nem nyomják keményre, barázdásra a gyepes talajt, illetve jóval kevésbé, mint a műveltet. Gépi keréknyomok esetén évi egyszeri fogasolással eredeti állapotába hozható a gyepes talaj.

Végül ne feledkezzünk el a gyepesített dióskert azon előnyéről se, hogy a bioművelést folytató diósgazda a diótermesztést nagyon jól kiegészítheti állattenyésztéssel is. Szemben a poros-sáros talajú dióskerttel, és szemben a vegyszeres növényvédelmet igénylő dióskerttel. Néhány évvel ez előtt például az ökológiai támogatás elnyerésének az is feltétele volt, hogy a növénytermelési - konkrétan diótermelési - tevékenységet a biogazda biológiai állattartással is kapcsolja össze. Persze, ez még a kisgazda-szellemiségű minisztérium idején történt. Azóta a helyzet javult, mert a diótermesztőknek ma már nem írják elő a kapcsolódó állattartást.

Azt már korábban említettem, hogy a legelőn a diófák alatt jól érzik magukat a tehenek. És, mint már mutattam, libák is tarthatók a diófák alatt, nagyon jól érzik magukat, jól fejlődnek.

Többen ajánlották, manapság is ajánlják a juhászat és a diótermesztés ökológiai alapú összekapcsolását, vagyis azt, hogy füvesített dióültetvényünk kaszálását ne gépi úton végezzük, hanem abszolút biológiai módon, a juhokkal való legeltetéssel. Magam nem zárom ki azt, hogy ez lehetséges, de arra a veszélyre szerényen felhívom a figyelmet, hogy a diófák lelógó ágait - és melyik diófa melyik ága nem lóg le - a juhok tarrá fogják rágni. Mert bizony, a diófa levele nemcsak az ember számára igen kellemes aromájú.

De, úgy látszik, túlzásba estem, véleményemet korrigálnom kell. Mert a juhok csak addig rágják le a diólevelet, ameddig elérik. Feljebb nem. Tehát mégis tarthatók a diósban, amint arról Jean-Maurice Lyonne, St. Romans-i gazdálkodó beszámolt.

Negyven hektár diósa van. Amikor fia, Régis is abban a korban volt, amikor önálló jövedelemre van szüksége az embernek, elhatározta, hogy juhászattal fog foglalkozni, mert a juhtermékekben lát fantáziát. De az volt a gondja, hogy nem tudott földet venni. Ezért ajánlotta fel apja a dióültetvény területét.

Már tíz éve legeltetik a juhokat a diófák között, A juhok számára megfelelő a fűösszetétel, jól érzik magukat a diófák alatt. És nem kell kaszálniuk, ezzel nagyon nagy üzemanyagköltség-megtakarítást értek el. Fűkaszát se kellett venniük. A juhtrágya pedig fölöslegessé tette a műtrágyák használatát. Szóval, csupa előny, csupa bio.

Csak az idősebb diófák alatt nem lehet legeltetni, mert ott a fű kiritkult. Másik gondjuk, hogy mivel talajuk köves, a juhok sok követ kirugdosnak, ami a diószüretet nehezíti, de a kövekkel nem tudnak mit kezdeni.

Tisztelt ökológus Kollégám, gondolkozzunk tovább is közösen, milyen háziállatot tarthatunk ezeken kívül is, vegyszermentes diósunkban!