Szeretettel köszöntelek a Hagyomány közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Hagyomány vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Hagyomány közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Hagyomány vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Hagyomány közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Hagyomány vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a Hagyomány közösségi oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
Hagyomány vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
Szóval, nem könnyű az ökológiai diótermesztők élete. Van olyan veszély, ami ellen nem is tudnak mit tenni. Ilyen például a dió vírusbetegsége.
A gyűrűs levélfoltosság vírusát vagy a faiskolából hozza magával a csemete, vagy levéltetvek viszik át a diófára. Szerintem ez utóbbi eset elhanyagolható, mert a dió levéltetvei jellemzően csak a dión élnek, más fafajról nem tudják a vírust áthozni, a vírusfertőzött diófa viszont nem gyakori, mert vagy gyorsan kipusztul, vagy a gazdája vágja ki gyorsan.
A faiskolai fertőzés ellen pedig nem véd meg minket a faiskolai címke, mert az csak azt jelzi, hogy amikor a hatóság a szaporítóanyagot megvizsgálta, nem mutatott vírusfertőzéses tüneteket. Lehet, hogy éppen lappangott. Ha a jellemző tüneteket észleljük, gyorsan vágjuk ki a fát.
Ellenőrizetlen szaporítóanyagot pedig ne vásároljunk. És kerüljük a feketedió-alanyt, ami fogékonyabb a vírusra.
A betakarítás során fontos szempont, hogy az ágsérülések és ezen keresztül a gombafertőzés elkerülésére nem szabad a diót veréssel betakarítani. Az érési időben (szeptember első napjaitól október végéig) a területet rendszeresen át kell járni, és a hullott diót 3 napon belül fel kell szedni. A rázógépes gyakorlattal szemben így elkerülhető, hogy kopáncsos diót kelljen betakarítani, aminek kopáncstalanítása vagy füllesztést igényel, vagy pedig a burokleválsztó gép jelentős energiaigénnyel jár, és amit utána nagy mennyiségű (kg-ként 3-4 l) vízzel kell mosni és vegyszerrel fehéríteni, és mindezek után a termék nem minősíthető bioterméknek.
A rázás nélkül, - igaz, időben elnyújtottan - hullott dió már kopáncstalan. Természetes érett, világos színét még a fán kapja meg, ami ugyan nem olyan fehér, mint a nátronlúggal kezelté (Amerikában, Franciaországban és a hazai nagyobb üzemekben), és így exportra nem olyan keresett, de vegyszermentes.
Az ökológiai szemléletű dióültetvényhez a diótermés érett állapotban történő betakarítása tartozik. A dió a fán és lehullás után a földön is szárad, elkerülhető így a mesterséges szárítás, a gáz- (vagy egyéb) energia felesleges használata, a szárításra a környezeti hőmérsékletű levegő szolgál.
A betakarítás kézi megoldásából, az ültetvény két hónapig tartó, állandó átjárásából adódó kézimunka-többlet bár drágább, mint a gépesítés, mégis biztosítja az ökológiai szemlélet érvényesülését, a betakarításkori és manipulálás alatti energia- és vegyszerfelhasználás elkerülését.
A zöld burokkal bekerült dió burkának leválasztására egy német bio-tanácsadó azt a módszert javasolja, hogy a diót néhány órára áztassuk enyhén sós vízbe. Nem tudom, nem próbáltam.
Véleményem szerint ha valamilyen oknál fogva meg kell mosni az öko-diót, akkor a mosást csak tiszta vízben szabad végezni, bármiféle mosó vagy fehérítő vegyszer nélkül.
A dió szárítására, tárolására azt a módszert javaslom, hogy betakarítás után a diót kézzel könnyen kezelhető 10 cm-es gyümölcsös rekeszekben tároljuk, 1-2 rétegben, száraz, szellős helyen, és naponta forgassuk át, amíg a héj reggelenkénti „izzadása” meg nem szűnik. Ezzel a módszerrel - más módszerekkel ellentétben - a nagyobb élőmunka-igény és élőmunka-költség biztosítja a termék bio-jellegét. Szemben a gázenergia (vagy egyéb energia) felhasználásával működő berendezésekkel, amelyek nemcsak beruházásigényesek és költségigényesek, hanem a meg nem újuló szénhidrogénkészletet fogyasztják, így semmiképpen se tekinthetők bio-módszernek.
Szárítás után a termés 30 cm-es almás rekeszekbe összeönthető, és a rekeszek 3,6 m magasságig felrakhatók, száraz, szellős helyen tárolhatók.
A raktári gabonamoly felszaporodását pedig úgy tudjuk meggátolni a diótároló helyiségben, hogy a tárolt dió felszínére hullámpapírt fektetünk, amibe szívesen vonul bábozódni a raktári gabonamoly lárvája. A hullámpapírt időnként elégetjük.
Az ökológiai szemlélethez tartozik, hogy abból, amit a diófa ad, semmit ne hagyjunk kárba veszni. Ha számunkra értéktelen, mint a megfeketedett, baktériumos dió, (és vagyunk olyan lelkiismeretesek, hogy darált diókénti értékesítésével se próbálkozunk), az még a madarak számára kiváló téli élelmet jelent. Széncinkék és kékcinkék csapatai telelhetnek ki rajta.
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kapcsolódó hírek:
ISMERTETŐ - AZ ÖKOLÓGIAI SZEMLÉLETŰ DIÓ ÜLTETVÉNY 6.
ISMERTETŐ - AZ ÖKOLÓGIAI SZEMLÉLETŰ DIÓ ÜLTETVÉNY 5.
ISMERTETŐ - AZ ÖKOLÓGIAI SZEMLÉLETŰ DIÓ ÜLTETVÉNY 4.
ISMERTETŐ - AZ ÖKOLÓGIAI SZEMLÉLETŰ DIÓ ÜLTETVÉNY 3.